„Tavaszi zsongás” versmondó összejövetel Hernádvécsén

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban és a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek részére versmondó összejövetelt rendeztek "Tavaszi zsongás" címmel.

tavaszo zsongás

Március 23.-án került megrendezésre a vidám „Tavaszi zsongás”. A gyermekek nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre egy szabadon választott verssel.  A versek a természet ébredéséről, rügyfakadásról, a madarak énekéről, a méhecskék zsongásáról szóltak.

Az előadások értékelésben segítségünkre volt  Orosz Atanáz püspök atya, Lónárt Csaba Attila igazgató úr, Szűcs Béla atya lelki vezető, Kocsis Lajosné nyugalmazott pedagógus, intézményünk patronálója. E jeles napon, rendezvényünkön üdvözölhettük Páll Miklós atya lelki igazgatónkat. A szakmai egységekből és a nevelőszülőktől ötven gyermek vállalkozott a versmondásra.

versenyzők

Az értékelők rangsorolták a több szempontnak is megfelelő színvonalas előadásokat és dicsérő szavakkal biztatták a résztvevőket a további verselésre. A díjakat Püspök Atya adta át a szereplőknek, mely könyv, gyümölcs, édesség, oklevél, emléklap volt.

Az alsó tagozatosok rangsorolása a következő képen alakult:

megosztott I. Pruma Lilla, Zemlényi László, Sallai Diána,

két II. helyezett: Zemlényi Zoltán, Tihi Anna Viktória,

III. helyezett: Csuhaj Brigitta.  

A felső tagozatosok sorrendje:

I. Hegedűs Tímea, Félegyházi Bence,

II. Tóth Dávid, Konecsni Zsolt,

III. Csuhaj Bernadett.

Különdíjat kapott: Zemlényi Jázmin óvodás, Jónás Vivien, Kiss Borostyán, Molnár Boglárka, Beke Ferenc, Szesztai Viktória, Ilka Krisztián.

Püspök atya és Páll Miklós atya édességgel kedveskedett gyermekeinknek.

díjátadó

Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a versmondó versenyen. A felkészítésben és a szervezésben, lebonyolításban részt vevő kollégáknak köszönet, további munkájukhoz erőt, egészséget és a jó Isten áldását kérjük.

Orosz Istvánné