Szeretetmorzsák a Szent Angéla Ház lakói számára a miskolci szakkollégistáktól

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium gyűjtést rendezett a nagyváradi Szent Angéla Ház fiataljainak. Az összegyűlt adományok a múlt héten értek célba.

Szent Angéla Ház

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium hallgatói, munkatársai és mentorai 2017 márciusában, a Nagyböjti időszak elején úgy döntöttek, idei évi személyes lemondásaik és felajánlásaik mellett gyűjtést rendeznek a nagyváradi Szent Angéla ház fiataljainak.

A Szent Angéla Ház a dévai Szent Ferenc Alapítvány 2012-ben indult intézménye, ahol közel húsz hátrányos helyzetű fiatalnak segítenek a szállás és ellátás biztosításában, a pályaválasztásban, a tanulásban és a munkahelyek felkutatásában.

Március óta egy autónyi adomány gyűlt össze a szakkollégiumban, amelyeket 2017. május 22.-én az intézmény igazgatója, Makkai László és munkatársa, Somosi Ágnes személyesen juttattak el Nagyváradra.

adományok

A Szent Angéla Ház vezetője, Bartos Csilla fogadta őket a helyszínen. A több zsáknyi ruha, füzet, írószer, játék és könyv kipakolása után egy kávé és pár aprósütemény mellett ültek le a jelenlévők beszélgetni. Szó esett a jelenleg a Házban élő fiatalokról, együttélésük pozitív oldaláról és nehézségeiről, álmaikról, céljaikról, és a segítségről, amire szükségük lenne ahhoz, hogy terveiket meg is tudják valósítani. Bár a látogatók szerettek volna személyesen is találkozni pár bentlakóval, hétfő délben a gyerekek mind iskolában voltak, így a személyes beszélgetést egy későbbi időpontra halasztották.

A szakkollégium munkatársai felajánlották, hogy szívesen segítenek a jelentkezésben, a felvételi folyamatban, a tanulmányokban és a kollégiumi férőhely biztosításában azoknak a diákoknak, akik magyarországi főiskolára, egyetemre készülnek. Majd a Szent Angéla Ház megtekintése és egy rövid ima után hazaindultak a kollégiumba.

Köszönetet szeretnénk mondani minden szakkollégistának, munkatársnak, ismerőseinknek és barátainknak, hogy adományaikkal segítették a Szent Angéla Ház lakóit! Az adománygyűjtést különböző formákban a jövőben is szeretnénk folytatni és reméljük, a következő alkalommal még több hasznos dolog gyűlik majd össze a fiataloknak!

 

Címkék