Ötvenesek ötletei - korhatár nélkül....

Mintegy 40-45 fős vegyes korosztályú társaság pattant nyeregbe 2015.május 10-én, a vasárnapi szentmisét követő ebéd után Ózdon, hogy jó 10 km-es túrával eljusson a Bükk hegységtől északra, festői környezetben található Hangonyi tóhoz.

biciklisek
Biciklisek

Orosz István és Lipusz László görögkatolikus, valamint Baranyák Béla és Mischinger Ferenc római katolikus papok valamennyien ezévben ünneplik 50. születésnapjukat. Így korkülönbség semmi esetre sem akadályozhatja a fiatal ózdi papok jobbnál jobb ötleteit, - amelyekkel rendre elkápráztatják a városlakókat.

 

  (Alig néhány hete - Virágvasárnapon- városi keresztutat szerveztek, néhány éve kölcsönösen elzarándokolnak híveikkel egymás templombúcsúira, közösen szentelik meg alkalomadtán a motoros találkozók vasparipáit. Havonta egy hétfőn együtt reggeliznek s teázgatás közben születnek az ötletek.)

 

A konvoly fél kettőkor indult a falusi Szent Kereszt Plébánia elől, és épp ekkor kezdett el szemerkélni a hűsítő eső is. Voltak ugyan néhányan, akik 14 órás indulásra emlékeztek, nekik kicsit erősebben kellett taposni a pedált, hogy Szentsimonban utolérjék az előőrsöt. Itt, az 1200-as években épült kápolna előtt papjaink közös imádság mellett megáldották a kétkerekűeket, balesetmentes közlekedést kívánva a tulajdonosoknak, vagy kölcsönhasználóknak.

 

 A XIII. századból származó freskótöredékek, az 1650-ben készült 24 nagyméretű táblából álló festett kazettás famenyezet hazánk területén egyedül álló érték. A hűs ősi falak között szívet melengető érzés járta át a különböző ritusú híveket, amikor a 200 éves hétváltozatú barokk orgonán megszólaltak Bach művei.

 

 A rövid pihenő után újra nekilódult a csapat, ahol a tizenévestől a jó hetvenesig, a versenybringától a kemping bicajig, gép és ember, gyerek és felnőtt vidám hangulatban tekert a dimbes dombos vidéken, - főleg a lejtőkön.

 A tóhoz érkezve bizony jól esett a kristálytiszta forrásvíz (bár a létszámhoz képest csekély mennyiségű Borsodi sör is jól pótolta az elégetett kalóriát.)  Az immár szikrázó napsütésben Baranyák Béla atya mutatta be az egymás iránti bizalom és szeretet erejét, amikor csukott szemmel a "kör közepén állva" hol jobbra, majd balra, előre, vagy hátra dőlt, bízva abban, hogy úgyis elkapják. - Nos, neki lett igaza.

Tanulság:  Hogy életünket milyen tartalommal, Krisztus és embertársaink iránti bizalommal töltjük meg, az csakis rajtunk múlik !

 

Orosz atya "Egy az Isten..." kezdetű nótájába egyre többen kapcsolódtak be, majd a "kő, papír, olló" mintájára a kétfelé vált társaság komoly szellemi vetélkedőbe kezdett, - hol a  királylány, a herceg, vagy a félelmetes hangú sárkány bőrébe bújva.

 

Végül  sok-sok nevetés és némi  rágcsi közös elfogyasztása után újra nyeregbe szálltunk, hogy élményekkel gazdagodva, lelkiekben feltöltődve, - na és persze kellemesen elfáradva-  érkezzünk vissza Ózdra a Bolyki templom harangzúgására.

 Köszönet az "ötvenesek ötleteiért" a szervezésért, a biztonságot nyujtó autós és motoros kíséretért, - és a BIZALOMért ! Ha lesz folytatás, én biztos ott leszek !  

Címkék