Örömhír Sárospatakon

Korszerűsítették a sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda épületét. Az épület ünnepélyes megáldását október 3-án tartották.

épületszentelés

Befejeződtek az óvoda épületében több lépcsőben folyó felújítási és korszerűsítési munkálatok, melyek uniós és hazai forrásból, a KEHOP-5.2.3-16-2016-00006 és az EGYH-KCP-16-P-0115 számú támogatásokból valósultak meg.

Aros János, Sárospatak polgármestere dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő nevében is köszöntötte a megjelenteket. Az óvoda fejlődése, megújulása szemmel látható, mondta a város vezetője, ami egyrészt látható az intézmény épületének megújulásában, másrészt ez az óvodába jelentkezők számán is mutatkozik. Ez utóbbi Comenius örökségét továbbvivő nevelő munka színvonalát jelzi, amely további lelki tartalommal is megtelik. „A lelki béke alapjait” ebben az óvodában tanulják meg a gyermekek, fogalmazott a polgármester.

A házszentelést Orosz Atanáz végezte, a fenntartó Miskolci Egyházmegye oktatási hivatalának és az óvoda lelkészének segédletével. Püspök atya az óvodásoknak számára egyszerű szavakkal magyarázta a házszentelésen olvasott evangéliumot, és a szertartás mozzanatait, jelentését. Minden évben püspök atya vezeti a termésáldás szertartását az óvodában. Így volt ez idén is az épület megáldása után. Kis kosaraikban otthonról hozták a gyerekek a  gyümölcsöket, áldás után, a nap folyamán, közösen fogyasztottak el.

Az óvodások a szokásos őszi játszóház keretében, termésekből, gyümölcsökből díszeket, őszi dekorációt készítettek szüleikkel együtt. Ezekből az épületben több pontján már kiállítást is rendeztek. Tóth Ottóné, az óvoda vezetője, és munkatársai most már azon fáradoznak, hogy otthonossá és barátságossá tegyék az óvodai környezetet.

FÉNYKÉPALBUM

Címkék