Nemzetközi Teológuskonferencia Pécsett

2017. február 10-12. között került megrendezésre a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztályának éves rendes nemzetközi konferenciája. Az idei év helyszínét a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola biztosította.

molinók

A három napos program során közel 60 előadás hangzott el. Az előadóknak lehetőségük nyílt bemutatni témájukat és így tudományos diszkussziót folytathattak kutatási programjukról. A konferencia megnyitója során a megjelenteket először a Hittudományi Osztály elnöke, Kiss Gábor köszöntötte, majd Dr. Cseporán Zsolt a DOSZ elnökségének tagja mondta el üdvözlő szavait, ezt követően pedig Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita beszédei hangzottak el. A tudományos szimpózium számos védnöki tisztségét több magyarországi és határon túli egyházi és egyetemi vezető vállalta el.  A rendezvény plenáris ülésén nyitóelőadást tartott Prof. Dr. Wilhelm Rees (Innsbruck) és Dr. Görföl Tibor (Pécs), akik a 21. század kihívásaira igyekeztek reflektálni, gyakorlati és szisztematikus teológiai szempontból egyaránt.

Görföl Tibor

            A konferencia második napján került sor az egyéni előadások megtartására. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 9 párhuzamos helyszínén összesen 56 előadás hangzott el: két egyháztörténeti, gyakorlati teológiai, szentírástudományi, szisztematikus teológiai, egyházjogi, vallásfilozófiai, morálteológiai és liturgikus szekcióban. Minden műhelyt az adott diszciplína egy kiemelkedő szaktekintélye vezette, így az előadók értékes impulzusokat kaphattak munkájuk további folytatása számára.

             A rendezvény vendégei a magyar felsőoktatási intézmények mellett még Spanyolország, Belgium, Németország, Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia egyetemeiről érkeztek.

            A konferencia megnyitója során Kiss Gábor osztályelnök hangsúlyozta, hogy helytelen lenne a megrendezett konferenciára a közös munka lezárásaként tekinteni, hiszen a rendezvény sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy egyetemi, felekezeti és országhatárokon átívelő módon folytatódhasson tovább az a tudományos kutatói munka, melynek végső célja a hit Misztériumának mind tökéletesebb megértése.

a konferencia résztvevői

Pécs, 2017. február 12.

Címkék