Nemzetközi stratégiai partnerség a Georgikonban

A Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai eredményesen vettek részt a VITEA program szakmai gyakorlatán Ausztriában, ahol többi európai ország diákjaival közösen sajátították el a szőlőmetszés fortélyait.

a programban résztvevők

A VITEA program (Erasmus+Stratégiai Partnerség a Szakképzésért) célja olyan szőlőmetszési  tananyag kidolgozása, melynek elsajátítása után a képzésben résztvevő tanuló/felnőtt Európa több bortermelő országában is vállalhat metszési munkálatokat. Az intézmény már két éve veszt részt a programban.

szőlőmetszés

2017. március 5-11 között az iskola négy tanulója vett részt a VITEA program szakmai gyakorlatán Ausztriában, ahol olasz, spanyol, portugál, francia, szlovén, osztrák és magyar diákokkal együtt dolgoztak szőlőmetszési munkálatokban.

Munkájuk elismeréseként oklevelet, illetve Europass mobilitási igazolványt kaptak, ami a jövőbeni munkavállalásuk során hasznos lesz:

Gyulai Kitti            1/13 É

Fischinger Bence  12.B

Szemán Martin      11.B

Szuhai István         11.B

Kísérő kollégák:

Ficsor János                    gyakorlati oktatásvezető

 

TOVÁBBI KÉPEK

Szabóné Novák Zsuzsa, pályázati koordinátor

Címkék