Miskolci Egyházmegyei Ikonfestő Tábor

Irota, Borsod-Abaúj-Zemplén meg9ye egyik legkisebb települése, az idén először ad otthont a Miskolci Egyházmegye által meghirdetett ikonfestő tábornak. A gyönyörű, csendes környezet ideális az ikonok világában való elmélyülésre.

Ikonfestészet
Ikonfestészet

A tábor szakmai vezetője Seres Tamás, festő-restaurátor művész. A szakmai ismeretek elsajátítása mellett szeretnénk hangsúlyt fektetni a lelki elmélyülésre is. Imádságaival és értékes gondolataival lelki atya kíséri a táborozókat.

A szükséges anyagokat a résztvevők saját maguknak biztosítják. (ecsetek pigmentek, alapozott tábla) Ha valaki igényli, előzetes egyeztetés alapján beszerezzük neki a szükséges anyagokat.

A hat napos időkeretre való tekintettel arra szeretnénk kérni a résztvevőket, hogy alapozott táblával készüljenek (ha valaki igényli, előzetes egyeztetés alapján beszerezzük neki az alapozott táblát). A résztvevők korábbi tapasztalataira építve szeretnénk kiválasztani a megfelelő előképet, mely alapján dolgozni fogunk. A tábor célja a festészettechnika mélyebb megismerése. A szakmai vezető elképzelése szerint egy Szent arcának a megfestése tűnik reálisnak, kb. 30 x 25 cm-es méretben (egyéni megoldásokra természetesen van lehetőség, pl. otthon elkezdett munka befejezése stb.).

A napokat reggel és este közös imádság keretezné. Napközben egyéni korrektúrára van lehetőség esténként, pedig szakmai előadásokat hallgathatnak a résztvevők.

Részvételi díj: 15 000 forint, mely tartalmazza a teljes ellátás (szállás és napi háromszori étkezés) költségeit, valamint a szakmai és lelki vezetést, előadásokat, egyéni korrektúrát.

Az elszállásolás a Talentum vendégházban lesz Irotán.

Jelentkezni Ábel atyánál lehet a 06 30 827 5837 telefonszámon, vagy az abelosbm@gmail.com e-mail címen.

Címkék