Mi közöm hozzád?

"Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül éppen itt él
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz?
Talán igen.”

(Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Edelény templom
Edelény templom

Mi közöd hozzá címmel regionális ifjúsági nap került megrendezésre 2015. június első szombatján. Az esemény helyszínéül az Edelényi Görögkatolikus Templom szolgált. A szervezők az előkészületek után nem kevés izgalommal várták a résztvevők érkezését. A már-már kánikulába hajló szombat délutánon mintegy ötven fiatal érkezett a környékbeli településekről. Rövid – a szó szoros értelmében gyufaszálnyi – bemutatkozás után Orosz István atya előadása következett. István atya a tőle megszokott módon, hatalmas lendületű és nagyon színes előadást tartott. Komoly és megfontolandó gondolatokat mondott, és tett fel elgondolkodtató kérdéseket is.

Egyetlen rizs is átbillentheti a mérleget, és egyetlen ember is eldöntheti a csata sorsát.

Merünk-e egy szem rizs lenni?

Az életünkben minden apró dolognak nagy jelentősége van. Fontos hogy el tudjuk fogadni önmagunkat. Az ahogyan saját magunkhoz viszonyulunk, úgy viszonyulunk embertársainkhoz és rajtuk keresztül az Istenhez. Ha magunkat nem tudjuk elfogadni az hatással, van az Istennel való kapcsolatunkra is.

Az előadás után egy rövid játékos feladat következett majd kis csoportos beszélgetések keretében megbeszélésre kerültek az előadásban elhangzottak és azzal kapcsolatos gondolatok, észrevételek.

E sorok írójának – két fénykép elkészítése között - lehetősége volt bepillantani mindegyik csoport beszélgetésébe, és mindenütt nagyon érdekes dolgok hangzottak el a témával kapcsolatban.

A csoportok le is rajzolták ezeket a gondolatokat, majd a rajzokat bemutatták a többieknek is természetesen némi szöveges magyarázattal kiegészítve.

Ez után vecsernye következett amelyet Szocska A. Ábel OSBM első helynök atya végzett. Ábel atya vecsernye utáni szavaiból megtudhattuk azt is, hogy ki a legjobb cukrász. Valamint hogy a kevésbé kellemes alkotó részekből nagyon finom dolgok állhatnak össze. Mert senki sem enné meg szívesen külön – külön például a fagylalt, vagy egy sütemény összetevőit, ám azokat megfelelő arányban és módon összekeverve, elkészítve – mint kész édességet – szinte mindenki szívesen fogyasztja.

Lehet, hogy az életünknek is sokszor vannak kellemetlen összetevői, de ha a teljes egészet nézzük akkor jó dolgok állnak belőlük össze.

A vecsernye után egy rövid vacsora következett, majd testileg és lelkileg egyaránt jól lakva indultunk haza.

István atya előadása, és Ábel atya vecsernye utáni szavai egyaránt komoly és nagyon megfontolandó, elgondolkoztató gondolatokat tartalmaztak.

Nem elég hogy ismerjük Jézus Krisztust, de fel is kell vállalnunk Őt, és ha kell változnunk is kell érte hogy követhessük.

 

„Az ember Isten legszebb terve,

Test, lélek meg elme.

Ha majd már nem csak kint keres,

Bent csodát talál.” (Kowaslky meg a Vega: Varázsszavak)

 

Képek:

http://mikozod.gorkatedeleny.fotoalbum.hu/viewlarge/pictureid/24631749

 

Címkék