Márta nővér megtért teremtőjéhez

Márta nővér 97 esztendős volt

Morvai Mária

Morvai Mária, akit mindnyájan csak így ismertünk: Márta nővér, 1921. szeptember 27-én született Beregdarócon. A bazilita rendbe 1943. november 12-én lépett. Első ideiglenes fogadalmát 1946. május 8-án tette le, majd örökfogadalmát 1950. március 19-én. 51 éven át volt a máriapócsi bazilika sekrestyése, s közben egy ideig kántora is.

Szerzetesi temetése március 19-én este 6 órakor lesz a Kegytemplomban, majd másnap, kedden délelőtt szintén a Kegytemplomból a 10 órakor kezdődő szertartással kísérjük utolsó útjára.

„Orcád világosságával, Krisztus, az elköltözöttet mint irgalmas, világosítsd meg, és helyezd őt a zöldellő helyre, tiszta és isteni nyugalmad vizei mellé.”