Közös virrasztás Edelényben

Dátum
Hely
Edelény, Újtemplom u. 2-4.

Lassan már hagyománynak mondható, hogy nagyböjt harmadik szombatján más egyházközségek híveit is virrasztásra hívjuk az edelényi templomba. Idén március 18-án, szombaton 17.30-tól vecsernyét és utrenyét végzünk, 19-én püspöki Szent Liturgia lesz.

plakát

Ősi imáink mellett Juhász Géza első helynök atya gondolatai is segítenek majd bennünket, hogy „a böjt futását bevégezzük, …  s a szent Föltámadást elítélés nélkül elérjük és magasztaljuk”.

Vasárnap délelőtt Atanáz püspök atya vezeti templomunkban a Szent Liturgiát. Így kezdjük azt a hetet, amelyen a megváltó fa titkának és bölcsességének még inkább előttünk, s életünkben kell lenni.

Istennek a Szent Kereszt tiszteletére felszentelt házában végzett imáink tegyék személyesebbé és gazdagabbá a kereszthódoló vasárnapunkat, s egész böjti készületünket.

Címkék