Jubileumi könyvbemutató és könyvajánló

„Keleti keresztény kultúra határainkon innen és túl” címmel új tanulmánykötet jelenik meg a napokban, a könyv ünnepélyes bemutatója november 19-én lesz Budapesten.

könyv borító

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Hajdúdorogi Egyházmegye fennállásának századik évfordulója alkalmából, 2012-ben rendezett konferencia tanulmányait magában foglaló tudományos munka ünnepélyes bemutatójára.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem gondozásában megjelenő „Keleti keresztény kultúra határainkon innen és túl” című tanulmánykötet foglalkozik a szlovákiai és gyimesi görögkatolikusokkal, erdélyi ábrázolásokkal, kultúrával, oktatással, építészettel, az Exarchátus és az Egyházmegye között keltett állampárti feszültséggel, és sok más érdekes témával.

A kötet egyik szerzője Véghseő Tamás atya, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola rektora.

A könyvbemutató 2015. november 19-én, csütörtökön 16.30-kor kezdődik az Országos Széchenyi Könyvtár dísztermében (Budavári Palota F épület, 6. emelet).

Köszöntőt mond dr. Jaczkó Sándor budapesti görögkatolikus helynök, a könyvet dr. Baán István atya, görögkatolikus egyháztörténész mutatja be.