„Jó itt lenni” - elkezdődött a zsolozsmás tábor Irotán

Július 13-án hétfőn vette kezdetét a Miskolci Egyházmegyében 23. alkalommal megrendezésre kerülő zsolozsmás tábor Irotán, melyen három napon keresztül egy monasztikus szerzetesi közösség ritmusa szerint végzik el a liturgikus napot.

Irota
Irota

Ennek megfelelően alakul a tábor programja: hétfő esti vecsernyével kezdődően, a kis esti zsolozsma, az éjféli zsolozsma, reggel utrenye, az I., III., VI. imaórák, a déli istentisztelet és a IX. imaóra ismétlődésével, a zárónapon az I. imaórát Szent Liturgia követi. A folyamatos imádság nem szakad meg; a résztvevők órás váltásban folyamatosan olvassák a zsoltárokat.

Idén az imaórák után Kocsis Fülöp érsek-metropolita lelki tanításait hallgathatják meg a jelenlévők. Három elmélkedésen keresztül magyarázza el az érsek a liturgia részeit, tartalmát és jelentését. „A Szent Liturgia azért zajlik, hogy elvezessen bennünket az Istennel való egyesülésre” – mondta Fülöp atya, ezért fontos hogy meg is értsük azt. „Ezt az előadást minden templomba járónak meg kellene hallgatnia” – hangsúlyozta ki az egyik olyan résztvevő, aki közel húsz éve jár ebbe a táborba. Az állandó táborlakó ötven fő javarésze ismerősként üdvözli egymást, de akad olyan is, aki először látogat el ide, közeli és távolabbi egyházközségekből, csak néhány helyet említve: Homrogdról, Selyebről, Miskolcról, Létavértesről. Sokan jönnek csak egy-egy napra parókusukkal, vagy egyénileg is, és természetesen a helyi hívek is itt vannak; teljesen megtelik a templom. Fülöp atya elmondta, hogy a legnagyobb öröm az, hogy igény van az ilyen táborokra, melyben öreg és fiatal, nagyszülő és unoka, házaspárok együtt tudnak imádkozni.

Nagyon fontos a miliő, utaltak rá többen is: „Jó itt lenni, de elmondani nem lehet, hogy miért, el kell jönni és érezni.” A Csereháti kis faluban minden adott, ami a zsolozsmázáshoz szükséges: a csend, amit a falu fekvése és érintetlensége magában hordoz; a táborban dolgozó gondok és segítői, kik minden egyéb szükségletről igyekeznek gondoskodni, hogy a jelenlévő közösség – ami szintén a zsolozsmázás egyik pillére – elmélyülten és összeszedetten töltődhessen fel lelkileg.

Címkék