Házszentelés az Aranyos lakásotthonban

2016. január 17-én Orosz Atanáz püspök atya részvételével ünnepi házszentelésre került sor Abaújkérben, a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Aranyos lakásotthonában

Atanáz püspök1

Atanáz püspök

Már hagyomány a lakásotthonokban, hogy Vízkereszthez kapcsolódóan minden évben a lelki vezető megszenteli a gyermekek gondozási helyét. Ez a péntek délután mégis különlegesnek számított a gyermekek életében.

2015 decemberében a Miskolci Egyházmegye, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság B.-A.-Z. Megyei Kirendeltsége közös megállapodása kapcsán sikeresen megvalósult az épület statikai megerősítése, felújítása.

A szerkezetileg megújult lakásotthon ünnepélyes megszentelésén, megáldásán részt vett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság B.-A.-Z. Megyei Kirendeltségének igazgatója Radomszki Lászlóné, Páll Miklós atya karitászigazgató, Szuhai László a Miskolci Egyházmegye főépítésze, Galambvári Péter atya a lakásotthon lelki vezetője, Lónárt Csaba Attila a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény igazgatója, a lakásotthonban élő gyermekek, és az őket nevelő, gondozó felnőttek.

Atanáz püspök atya minden helyiséget szenteltvízzel meghintett, és kérte a Jó Isten áldását a lakásotthon lakóira, valamint az ott dolgozó felnőttekre.

A szertartást követő szeretetvendégség lehetőséget adott a beszélgetésre és arra, hogy a meghívottak betekintést nyerjenek a lakásotthon életébe, a gondozott gyermekek mindennapjaiba.

A közös délután kellemesen és jó hangulatban telt el. Az ott élő fiatalok nagyon örültek, hogy a felújítási munkálatok végeztével továbbra is biztonságban érezhetik magukat a lakásotthonban.

Berei Ágnes, gyermekotthon vezető

TOVÁBBI KÉPEK

 

Címkék