„Haza-várlak” Tanoda második születésnapja

A Sajópetri Görög Katolikus Egyházközség „Haza-várlak” Tanodájának utolsó nyitott tanodai programját tartották május 6-án, amelyen hálaadással ünnepelték meg kétéves működésüket.

Tanoda
Tnod Sajópetri

A tanoda két évvel ezelőtt, Szent György vértanú ünnepén nyitotta meg kapuit, kinek élete példaképül szolgál a közösség előtt; hogy „a harcunkat meg kell harcolnunk és nem szabad még akkor sem feladni, ha néha közben elbukunk” - mondta Thodory Ferenc parókus atya, a program összefogója és lelki vezetője. A hálaadó vecsernyét Atanáz püspök atya vezette. A közös együttlét az Antal Imre Közösségi Házban folytatódott, ahol a tanodások ünnepi műsorral – színdarabokkal, zenével, tánccal - köszöntötték Sajópetri és Sajólád polgármestereit, az intézményvezetőket, a megjelent vendégeket és a falu lakosságát.

A program szakmai vezetője Szűcsné Fenyő Ágnes szerint a cél az, hogy felnőttek és gyermekek számára kitáguljon a világ. A TÁMOP pályázati program keretében lehetőség nyílt képességfejlesztésre, felzárkóztatásra, tehetségfejlesztésre, pályaorientációs foglakozásokra, identitásfejlesztésre és imádságos lélekben való fejlődésre. A tanoda jellegzetességét a sok szabadidős program adta meg; fő profil a kézművesség lett. A foglalkozások során sokféle technikával (nemezelés, fonási technikák, batikolás, üvegfestés, agyagozás) ismerkedhettek meg a gyerekek. Maradandó élmény nyújtottak a kirándulások is.

Harminc diákkal foglalkoztak rendszeresen, de akadtak olyanok, akik csak alkalmanként vettek részt a közös eseményeken. A fejlődést sikeres versenyeredmények mutatják. A programok lebonyolításában nemcsak tanárok, hanem önkéntesek is segédkeztek.

Püspök atya a program és az egyházközség vezetőit és képviselőit Saint-Exupéry regényéből vett idézettel - „Felelős vagy azért, akit megszelídítettél”- bíztatta arra, hogy az eddigi eredményes munkát folytassák. A gyerekeknek pedig egy újabb versenyt hirdetett, motiválva őket a zsoltárok megtanulására.

Címkék