Hamarosan kezdődik a nyári szezon az Akropolisz Szabadtéri Színpadon

Az új szezonról és programokról hétfőn tartottunk sajtótájékoztatót a Miskolci Egyházmegye Székházának dísztermében. A Színházban idén a programok kínálata kibővül: az eddig megszokott színházi előadásokon kívül jótékonysági est, koncertek, gyermekeknek szóló programok, valamint egy egész napos fiatalok érdeklődését célzó mini "fesztivál" várja az érdeklődőket.

Salai Szabolcs, Vizeli Csaba, Orosz Atanáz, Makkai László, Pindroch Csaba

A sajtótájékoztatóról  a Minap is beszámolt:

Makkai László a Görögkatolikus Diákotthon, Roma Szakkollégium és Kulturális Központ igazgatója, egyben a rendezvény házigazdája is, hiszen a szakkollégium is Miskolctapolcán található. Mint mondta, néhány éve mertek nagyot álmodni, ez pedig azóta folyamatosan meg is valósul. – Tavaly több mint 4000 embert vonzott az Akropolisz színpadára a programkínálat, és egyre nagyobb az érdeklődés. Nem csupán a tapolcaiak és a miskolciak, de az ideérkező turisták is szívesen látogatják előadásainkat – hangsúlyozta Makkai László.

Orosz Atanáz, Makkai László, Pindroch Csaba

Pindroch Csaba színművész és felesége Verebes Linda színművésznő korábban már elhozták Miskolcra a művészetek Házába a Mr és Mrs, című nagysikerű előadásukat. Idén is találkozhatunk velük, ezúttal azonban az Akropolisz Szabadtéri Színpadon.

A sajtótájékoztatón a színművész is jelen volt, s elmondta: két éve a 100. jubileumi előadást éppen itt, Miskolcon játszották, idén pedig a 175. alkalommal fogják előadni a Mr és Mrs című színdarabot. – Egy másik darabbal is készülünk, ez a Segítség, megnősültem! címet viseli. Ez az egyszemélyes vígjáték férfi szemszögből mutatja be a házasságot. Érdemes végignézni, hiszen a darab végén van egy mondat, ami mindent tökéletesen összefoglal – hangoztatta Pindroch Csaba, akinek van miskolci kötődése, hiszen felesége édesanyja, Héczey Éva, édesapja pedig Verebes István, akik a Miskolci Nemzeti Színházban ismerkedtek meg, amikor itt játszottak.

Vizeli Csaba, a Magyarock Dalszínház vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: szerinte a hosszú távú, közös gondolkodás visz minket előre, ez pedig itt tökéletesen megvalósul. – Az volt a célunk, hogy olyan előadást is elhozzunk Miskolcra, aminek itt lesz a bemutatója és kifejezetten ide készül – nyilatkozta a színházvezető.

A fiatalokat megcélzó programok tárháza is bővül: az Akropolisz színpadára érkezik a Güsch! nevű lányzenekar, akikkel a kazincbarcikai Kolorcity fesztiválon már találkozhatott a közönség.

Salai Szabolcs, Vizeli Csaba, Orosz Atanáz, Makkai László, Pindroch Csaba

Az Akrofeszt június 30-i programjairól Salai Szabolcs, a Miskolci Egyházmegye Ifjúsági Irodájának lelki vezetője számolt be részletesebben. Kötetlen beszélgetésre is lehetőség lesz, hiszen a programokat színesíti majd Elekes Szende pszichológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatója, valamint Asztalos Dániel katolikus teológus, hitoktató, filozófus doktorandusz, akik „Az elköteleződés fontossága, és nehézségei” témával készülnek majd a fiataloknak. Hozzátette, különleges vendégek is érkeznek még: Hirling Zsolt, háromszoros olimpikon, európa- és világbajnok evezős, Tóth András a Pál utcai fiúk színésze és ifj. Lőrincz György a Szent Andrea borászat borásza.

– Olyan előadásokkal és produkciókkal készülünk, melyek a mai fiatalok érdeklődési körébe tartoznak. Egy könnyedebb, lazább hangvételű eseményt szeretnénk létrehozni, sátrakkal, zenével, és érdekes előadásokkal. Többek között lesz „Faggasd a papot” és a Jam Republic zenekar is érkezik – tudatta Salai Szabolcs.

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke a sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő szervezet létrehozója is az Akropolisz Szabadtéri Színpadra érkezik július 29-én. – Fohászkodunk a kedvező időjárási feltételekért, azonban idén is kijelöltünk esőnapokat, arra az esetre, ha az időjárás nem engedi meg, hogy a kitűzött időpontban tartsuk meg az előadásokat – hangsúlyozta.

A részletes programokról a Miskolci Egyházmegye honlapján valamint az Akropolisz honlapján és Facebook oldalán bővebben tájékozódhatnak majd az érdeklődők. Érdemes lesz követni ezeket a közösségi oldalakat, hiszen az időjárás miatti esetleges változásokról is innen lehet majd első kézből tájékozódni.

Forrás és fotók: Minap.hu

Címkék