Eredményes félévet kezdtek a miskolci szakkollégisták

A 2017/2018-as félév elején Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói kimagasló tanulmányi eredményeket értek el. Egyetemi tanulmányukkal, egyetemi és országos versenyeken öregbítették a Szakkollégium hírnevét.

Cigányszakkoli logó

A kemény munka meghozza gyümölcsét, tartja a közmondás. A 2017/2018-as félév elején, szakkollégistáink és munkatársunk kimagasló tanulmányi eredményeket értek el. Egyetemi tanulmányukkal, egyetemi és országos versenyeken öregbítették a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hírnevét. Az elért eredmények sokban köszönhetőek kiváló egyetemi mentoraink lelkiismeretes munkájának és bizalmuknak szakkollégiumunk felé.

Gratulálunk az elért eredményekhez!

Balogh JenőBalogh Jenő

 

Az idei évben 5. alkalommal került megrendezésre az IAESTE Hungary által a Mérnökfutam elnevezésű verseny. Erre a megmérettetésre 3 fős csapatok jelentkezhettek, akik műszaki területen végeznek felsőfokú képzést. Az én csapatom csupán két fővel indult el és az online selejtező után a döntő Budapesten került megrendezésre. A 2 naposra nyúló rendezvényen egy projekt feladatot kellett teljes egészében megtervezni illetve ennek prezentációját a zsűri bizottság elé tárni. A döntőben végül sikerült a 2. helyezést elnyernünk illetve a projektünkben megfogalmazott, újszerű probléma megoldási javaslatainknak köszönhetően egy innovációs különdíjat is hazahozhattunk. Csapatom teljesítményére a Miskolci Egyetem is felfigyelt és oktatóink gratulációjukat fejezték ki a versenyen nyújtott munkánkért.

 

 

 

Hadházi Renáta – ME_BTK Szép Magyar Beszéd Verseny, 2. helyezés

Hadházi Renáta

A Görögkatolikus Szakkollégiumnak köszönhetően, a szakomnak megfelelő mentort kaptam, Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő személyében. Folyamatosan segíti a tanulmányaimat, és rendszeresen segít mindenben, amiben csak kérem. A Nyelv-és társadalom előadás keretein belül, amit éppen ő tartott, meghirdetett egy versenyt, Szép Magyar Beszéd címmel. Kedvet kaptam a versenyzéshez, a megmérettetéshez. A verseny menete két szöveg felolvasásával történt. Egy szabadon választható szöveggel, és egy a zsűri által kiszabott szöveg felolvasásával. Kritériumok voltak a szép kiejtés, hangsúly, tagolás, és mindemellett a szöveghűség is. Az én szabadon választott szövegem: Márai Sándor: A szív (Részletek) című szövege volt. A versenyben második helyezést értem el, aminek nagyon örültem, és mentorommal készülünk az országos megmérettetésre.

 

 

 

 

Somosi GáborSomosi Gábor – Tanulmányi emlékérem, bronz fokozat

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar tanácsa ítélte meg nekem és még számos másik kartársamnak a tanulmányi emlékérmet, az előző féléves tanulmányi teljesítményünkért. Az éremnek 3 fokozata van, arany, ezüst és bronz. Ezek közül én a bronz fokozatot kaptam meg. Úgy tudom a döntést az érem odaítélésére csak az előző félévi átlag befolyásolja, az én átlagom 4,66 volt. Az emlékérem mellett egy elismerő oklevelet is átadtak nekünk az ünnepségen. Szerintem fontos az a tény, hogy az éremre bárki esélyes, függetlenül a szaktól vagy attól, hányadik évét tölti az egyetemen. Ezt bizonyítja az, hogy én, mint elsőéves kaptam meg, azonban találkoztam az ünnepségen több mesterszakos hallgatóval is.

 

 

 

 

 

Lajhóné Tóth Andrea – Tanulmányi EmléklapLajhóné

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Tanulmányi Emléklapját vehettem át a TDK dolgozatom harmadik helyezéséért. Dolgozatom címe: Az egyházak szerepvállalása a cigányság felzárkóztatásában. Az edelényi cigányság körében végeztem interjús kutatást, melyben olyan családok életútját kutattam, akik kapcsolatban állnak a cigánypasztorációval. Bemutattam, hogy a cigányság életében milyen szerepet játszik a vallás, a kultúra, és a cigány babona. Mindezeket elfogadva az egyházak jelentős szerepet vállalnak a felzárkóztatásban. A pasztoráció (lelki gondozás) által a cigányság megőrizhette identitását, ugyanakkor ápolhatta hagyományait. TDK dolgozatom alapjául szolgál majd a szakdolgozatomnak, melyet kiegészítek további kutatásokkal. A vallás és a cigányság is közel állnak hozzám, ezért választottam ezt a témát.