Elkezdődött az Ifjúsági Világtalálkozó

Július 26-án hivatalosan is kezdetét vette Krakkóban az Ifjúsági Világtalálkozó a Stanisław Dziwisz krakkói érsek által a Błonia parkban bemutatott szentmisével, amelyen kétszázezer fiatal vett részt.

zarándokok a világtalálkozón

A katolikus egyház legnagyobb ifjúsági rendezvényére a lengyel szervezők tájékoztatása szerint mintegy kétmillió fiatalt várnak a világ minden tájáról. Hazánkat négyezer anyaországi és külhoni fiatal képviseli.

A Hajdúdorogi Metropóliából is érkeztek fiatalok a krakkói találkozóra püspökeik, Kocsi Fülöp és Orosz Atanáz kíséretében, akik a hét egy-egy napján előadást is tartanak a találkozón résztvevőknek.

A nyitószertartás helyszínén bemutatták, és a találkozóra írt himnusz elhangzása alatt az oltárhoz vitték a találkozó két szimbólumát: a keresztet és a Mária-ikont.

A keresztet az 1983-ban meghirdetett megváltás szentévére készítettek, és azóta II. János Pál kérésére bejárta a világot. A fiatalok tanúságot téve hitükről elvitték minden országba.

A Mária-ikon, amely a találkozót megelőzően bejárta a lengyel egyházmegyéket, Róma pestistől való megmenekülésére emlékeztet, a Santa Maria Maggiore-bazilikában látható eredeti Salus Popoli Romani-kép másolata. Ez előtt az ikon előtt imádkozik Ferenc pápa apostoli útjait megelőzően.

A magyar fiatalok csoportjainak többsége július 25-én és 26-án megérkezett a Krakkóba és a város környékén található szálláshelyekre. Mintegy kétharmaduk családoknál kapott szállást.

 „Közöttünk vannak olyanok, akik a világ olyan részéből érkeztek, ahol békében élhetnek, ahol a családok a szeretet és az élet közösségei és ahol a fiatalok elérhetik álmaikat. Ám vannak közöttünk olyan fiatalok is, akik olyan országokból jöttek, ahol az emberek háborúktól vagy másféle konfliktusoktól szenvednek, ahol a gyermekek meghalnak az éhségtől és ahol a keresztényeket brutálisan üldözik” – montda Stanisław Dziwisz érsek a nyitó  szentmisén. „Elhozzuk erre a találkozóra, ahol ezekben a napokban Jézussal találkozunk, személyes tapasztalatunkat arról, ahogy problémás világunkban megéljük az evangéliumot. Hozzuk félelmeinket és csalódásainkat, de reményeinket és vágyainkat is, azt a vágyunkat, hogy egy emberibb, testvéribb és szolidárisabb világban élhessünk. Tudatában vagyunk gyöngeségeinknek, de egyúttal hisszük azt is, hogy „mindenre képesek vagyunk Abban, aki erőt ad nekünk” (Fil 4,13). Képesek vagyunk szembenézni a modern világ kihívásaival, ahol a hit és a hitetlenség, a jó és a rossz, a szeretet és annak elutasítása között választhatunk. – folytatta az érsek.

A keddi nyitónappal kezdetét vette az Ifjúsági Fesztivál és a Hivatások Expója programsorozata is. Az Ifjúsági Fesztivál számos spirituális, zenei, kulturális, színházi, képzőművészeti, szabadidős és sportprogramot kínál a résztvevőknek nemcsak Krakkóban, de a környező városokban is. A Hivatások Expója programjainak célja az, hogy segítse a fiatalokat élethivatásuk felismerésében: akár szakmájuk, akár családos vagy különleges módon Istennek szentelt hivatásuk megtalálásában.

Ferenc pápa szerda este érkezett meg Krakkóba: lengyelországi apostoli látogatásának középpontjában a fiatalokkal való találkozás áll majd. A Szentatyát a fiatal zarándokok – köztük mintegy négyezer magyar fiatal – csütörtök este fogadják ünnepség keretében a Błonia Parkban.

zarándokok tömege

Forrás és fotók: Krakkó2016.hu, Magyar Kurír

Címkék