Együttműködés a hátrányos helyzetű fiatalok segítéséért - Frissítve

Kiegészítő együttműködési megállapodást kötött a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiuma és a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara 2017. április 26-án. Az együttműködés célja a hátrányos helyzetű fiatalok egészségügyi diplomához segítése.

együttműködési megállapodás

2017. április 26-án kiegészítő együttműködési megállapodás aláírására került sor a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiuma és a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara között. Az egyetem részéről prof. dr. Torma András rektor és dr. Kiss-Tóth Emőke dékán, a Miskolci Egyházmegye részéről dr. Orosz Atanáz megyéspüspök, a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium részéről pedig Makkai László igazgatóatya írta alá a megállapodást.

Az egyetemmel immár öt éve fennálló együttműködés kiegészítésének célja a beiskolázási tevékenység kölcsönös segítése, valamint a hátrányos helyzetű hallgatók felsőoktatásban történő tanulmányainak támogatása mindkét aláíró fél részéről.

Prof. dr. Torma András rektor kiemelte, hogy mindkét fél érdekelt a minél szélesebb körű beiskolázási tevékenységben, a hátrányos helyzetű hallgatók egyetemi, főiskolai diplomához juttatásában. A Szakkollégium ösztöndíjakkal, kollégiumi elhelyezéssel, illetve felzárkóztató programokkal, az Egészségügyi Kar mentori tevékenységgel vállalja a diákok támogatását. Emellett az együttműködő felek kölcsönösen biztosítják egymás számára az esélyegyenlőséggel kapcsolatos programokon, rendezvényeken történő részvételt annak érdekében, hogy a roma származású és hátrányos helyzetű hallgatók érdekei megfelelő hangsúlyt kapjanak az egészségtudományi képzési területen.

Az Egészségügyi Karon képzett hallgatók, lelki és szakmai felkészítésében is szerepet vállalhat a Kollégium, annak érdekében, hogy az egészségügyi terén elhelyezkedő minél elkötelezettebb szakemberek kerüljenek ki az intézményből.  Dr. Orosz Atanáz megyéspüspök azt hangsúlyozta, hogy különösen fontos a diplomás egészségügyi szakemberek jelenléte a halmozottan hátrányos helyzetű kistérségekbe, ahol a lakosság testi-lelki egyensúlyának megtartásában vállalnak szerepet a hallgatók.

együttműködési megállapodás

Az észak-magyarországi régióban kizárólag a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán folyik egészségtudományi képzés. Az egészségügyi szempontból is hátrányos helyzetű térségek felemelkedésének és fejlődésének kulcsa a helyi szokásokat és körülményeket jól ismerő helyi elköteleződésű jól képzett szakemberek, értelmiség kinevelése. Dr. Kiss-Tóth Emőke dékán hangsúlyozta, hogy a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán végzett védőnők, gyógytornászok, radiográfusok, egészségturizmus-szervezők, valamint labordiagnosztikai analitikusok jellemzően a régióban helyezkednek el, így nagyban hozzájárulnak a lakosság lelki-testi egészségi állapotának előmozdításához, az életminőség javításához.

Makkai László igazgató atya kiemelte, hogy a Szakkollégium olyan anyagi támogatást biztosít a szakkollégistáknak, amely lehetővé teszi, hogy akár családi támogatás nélkül is, kizárólag a tanulásra koncentráljanak.  Az esélyegyenlőség biztosítása és a felzárkóztatás elősegítése a többségi-kisebbségi együttélés, az integráció záloga. Jelen kiegészítő megállapodás ezen társadalmi elvárásokhoz és igényekhez illeszkedik, azáltal, hogy az Egészségügyi Kar és a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium együttesen vállalja a hátrányos helyzetből induló tehetséges fiatalok képzését és támogatását.