A napokban a Kazincbarcika Város Önkormányzata által tartott rendkívüli Testületi ülésen Dr. Fedor István, nyugalmazott belgyógyász főorvos, a „Pro Urbe” kitüntetést vehette át a város polgármesterétől.
Dr. Fedor István 1931-ben született Miskolcon, de Viszlón nevelkedett, ahol édesapja görögkatolikus vasmisés esperes 64 évig szolgált. 1955-ben kapott Debrecenben orvosi diplomát, 1959-ben belgyógyász szakképesítést szerzett, 2015-ben gyémánt diplomát kapott.
Ózdi és miskolci kórházi munka után 1970-ben lett a 90, majd 120 ágyas kazincbarcikai belgyógyászat osztályvezető főorvosa. A kórház hetedik emeletén (s a hatodik emelet egyre nagyobb részén) lelkiismeretesen vezette a gyógyító munkát. Orvos kollégái és asszisztensei személyes példáján keresztül tanulhatták meg, hogy hogyan kell törődni a betegekkel, s hogyan kell egyre nagyobb szakértelemmel gyógyítani őket. Amikor egy alkalommal a megyei kórházba hívták egy emlékülésre, azt kérték tőle, hogy csak azt mondja el, hogy milyen rendszert tanult egykori főnökétől, s hogyan valósította meg azt későbbi munkájában. Felesége is a kórházban dolgozott, s volt egy év, amikor három fia egyszerre járt orvosi egyetemre – kettő lelkiismeretes orvosként folytatja édesapja szolgálatát (a másik kettő pap ill. pszichológus).
26 év múlva nyugdíjazták, de utána még 11 évet iskolaorvosként és tanárként dolgozott az egészségügyi szakközépiskolában– 37 aktív évet a kazincbarcikaiakért.
17 tudományos dolgozata jelent meg, ebből 2 német orvosi szaklapban. 1960-tól, 57 éve jár a balatonfüredi kardiológiai kongresszusra, ahol előadó is volt.
Legnagyobb kitüntetése a Batthyány-Strattman-díj, de büszke a „Miskolci Egyházmegye Elismert Munkatársa” címre is. Több mint negyven éve a barcikai görögkatolikus közösség hitvalló és aktív tagja. Sokan ismerik a kórházból vagy a környék településeiből, egyházközségeiből. Imádságaiban és gondolataiban nemcsak családja és a rá bízottak, hanem egyházának előmozdítása is mindig ott volt. Sokakat buzdított és ma is buzdít imádságra, görögkatolikus egyházunk szervezeti és lelki fejlődéséért.
Gyermekei mondták: „Otthon, minden este 10 órakor csörgött a telefon, mert az ügyeletes orvosnak addigra úgy át kellett vizsgálni a betegeket, hogy be tudjon számolni arról, hogy mi történt az ügyeletben.”
„Orvostanhallgató korunkban először nem is értettük, hogy hogyan lehet az, hogy hetente csak egyszer van nagyvizit a klinikákon.”
„Vasárnap délelőtt apa elment vizitelni a kórházba, de nekünk fél 12-re a ház előtt kellett lennünk, mert mentünk Miskolcra templomba (amíg nem volt Barcikán görög templom).”
Unokái mondták viccesen: „Nagyapa nem járt óvodába, egy általános iskolai osztályt sem végzett, érettségire mindenből 1-est kapott, mégis felvették az orvosi egyetemre.”