Beiktatták az új pannonhalmi főapátot

A bencés rend alapítójának, Nursiai Szent Benedeknek főünnepén, március 21-én iktatták be tisztségébe az új pannonhalmi főapátot, Hortobágyi T. Cirillt.

 Hortobágyi T. Cirill

A benedikálás szertartását Várszegi Asztrik püspök, emeritus főapát; Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és Michael Reepen, Münsterschwarzach apátja végezte. Szentbeszédet Gregory Polan prímás apát, a bencés rend legfőbb elöljárója mondott. A szentmisén koncelebrált Orosz Atanáz püspök is.

Hortobágyi Cirill Várszegi Asztrikot váltja a tisztségben, aki 1991 óta, csaknem 27 évig vezette a pannonhalmi szerzetesi közösséget. A leköszönő főapát a szentmise elején úgy fogalmazott, örvendező és nyugodt szívvel kéri Isten áldását utódjára és adja át neki a pásztorbotot, hiszen megbízható munkatársa volt az Úrnak és apátjának is az elmúlt évtizedekben.

Várszegi Asztrik - Hortobágyi Cirill

Ez a közösség századokon át erős bástya volt. Századokon át oly sok embernek számtalan alkalommal tett tanúságot a bencés értékekről: az Isten igéjéhez való ragaszkodásról, az állhatatosságról, a szüntelen megtérésről, a vendégszeretetről, Isten és a felebarát szeretetéről – mutatott rá a pannonhalmi főapát mindenkori örökségére homíliájában a bencés rend prímás apátja, Gregory Polan. Az amerikai származású elöljáró egyúttal megköszönte Várszegi Asztrik önzetlen és őszinte szívből jövő szolgálatát, amelyet maga is megtapasztalhatott.

Gregory Polan beszélt arról, hogy a bencés élet lényege a bibliai értelemben vett béke, amely nem egyszerűen csak a konfliktusnak vagy a nézetkülönbségnek a hiánya, hanem átjárja és megerősíti a testünket, az értelmünket és a lelkünket. Az apát feladata pontosan ennek a békének a szolgálata a monostorban. Ha pedig béke uralkodik a monostorban, akkor ezzel a bencés közösség a legnagyobb ajándékot adhatja azoknak, akik velük tartanak az úton, akár mint diákok, akár mint zarándokok vagy vendégek – világított rá a prímás apát.

A nunciatúra ügyvezetője, Germano Penemote latinul, Depaula Flavio SDB titkár pedig magyar nyelven olvasta fel a pápai bullát, amelyben Ferenc pápa jóváhagyta a főmonostori konvent idén január 6-án hozott döntését, hogy Hortobágyi Cirill legyen a 87. pannonhalmi főapát.

Ezt követően Cirill apát a főbenedikáló Várszegi Asztriknak letette ígéreteit, majd a Mindenszentek litániája alatt Istennek való teljes önátadása jeleként az oltár elé borult.

Ezt követte a szertartás központi mozzanata: a megáldást letérdelve fogadta elődjétől az új főapát, akinek ezután Várszegi Asztrik átadta az apáti jelvényeket: a regulát, a gyűrűt és a pásztorbotot. Ekkor ténylegesen át is vette a szentmise vezetését Hortobágyi Cirill.

A benedikálás utolsó mozzanataként az új apát békecsókot adott először Asztrik leköszönő főapátnak, majd az oltárt szó szerint körbevevő szerzetesi közösség tagjainak. Ezt követően békecsókot váltott a jelenlevő püspökökkel és apátokkal is.

érsekek -püspökök a misén

„A monostor kísérlet arra, hogy a világ egy pici részét ideálisan rendezzük be” – ez volt a visszatérő gondolata Hortobágyi Cirill beszédének. Az új pannonhalmi főapát programadó beszédében arra mutatott rá, hogy Isten országának építése nemcsak a szerzetesek küldetése, hanem minden hívő, megkeresztelt emberé. „Hiszem, hogy a család, a munkahely, az iskola, a monostor, a püspökség, a plébánia, a minisztérium, a hivatal, a vállalat mind-mind meghívás, lehetőség arra, hogy a világ azon pici vagy éppen nagyobb részét, ahol élünk, ideálisan, ideálisabban rendezzük be, az evangélium értékrendje szerint!” – hangsúlyozta.

Veres András, az MKPK elnöke az Imádkozzál és dolgozzál! bencés jelmondat szellemében imádságos és munkás éveket kívánt az új főapátnak.

Az apátbenedikálási misén összegyűlt pénzadományokból a Pannonhalmi Bencés Gimnázium testvériskoláját, a Kárpátalján lévő karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumot támogatják.

Forrás és fotók: Magyar Kurír

Címkék