A KRSZH hallgatói és alumnitalálkozója Budapesten

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóját a Magyar Tudományos Akadémián tartották 2018. január 20-án, amelyen a miskolci szakkollégisták is részt vettek.

hallgatói és alimni csoportkép, jobbról Orosz Atanáz püspök, balról Makkai László igazgató

A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.

"Nézőpontunk szerint a romák nem segélyen, tehát más adófizetők pénzén tengődő, magatehetetlen kisebbség (...), hanem olyan magyar állampolgárokról beszélünk, akiknek élhető jövőt, lehetőséget tudunk adni itt, a szülőföldjükön" - fogalmazott a kormányfő. Megjegyezte: Magyarországon hosszú időn át az volt a közhangulat, hogy a romák beilleszkedése, felzárkóztatása reménytelen ügy. A mostani találkozó viszont arról szól, hogy ez nem így van, "igenis van remény, csak dolgozni kell érte" - jelentette ki.

A kormány szerint lehetőséget kell adni azoknak, akik keresik, mert akkor lesz igazságos a világ, ha mindenki előtt kinyílik egy lehetőség - mondta a miniszterelnök és azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon ma csak két útja van a felemelkedésnek: a munka és a tanulás, ha pedig a kettő összekapcsolódik, az külön szerencse.

rbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében

A tanulással kapcsolatban felidézte a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011-es elindítását, amelyet az a szándék vezérelt, hogy elősegítsék a társadalmi felzárkózás ügyét. A végzettek több mint 90 százaléka dolgozik - mutatott rá, kiemelve azt is, hogy folyamatosan javul a roma népesség iskolai végzettségének szintje. A kormányfő ígéretet tett arra, hogy garantálják a program folytatását, az idei költségvetésben plusz 140 millió forintot biztosítanak, 2019-től pedig várhatóan évi 550 millió forint áll rendelkezésre.

A résztvevőkhöz, a "leendő fiatal roma vezetőkhöz" szólva Orbán Viktor megjegyezte azt is, hogy a jelenlegi állami vezetők közül a köztársasági elnök, a házelnök, a miniszterelnök, a nemzetgazdasági miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter is mind szakkollégisták voltak. "Ennél biztatóbbat nem tudok önöknek mondani" - tette hozzá.  

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ország tartósan csak akkor erősödhet, ha minden polgára együtt és külön-külön is léphet előre. A magyarországi cigányság ügyében nagy adósságok halmozódtak fel az elmúlt évtizedekben, hiányzott az őszinte beszéd és az akarat - mondta a tárcavezető. Kiemelte ugyanakkor, hogy a 2011-ben kötött szövetséggel létrejöhetett a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. Példaként említette, hogy ennek is köszönhetően az elmúlt három évben megduplázódott a felsőoktatásban tanuló romák száma. "A magyarországi cigányság ügye fontosabb annál, mint hogy kizárólag a cigányokra bízzuk. És a magyarországi cigányok ügye fontosabb annál, mint hogy kihagyhatnánk belőle a magyarországi cigányságot. Csak együtt tudunk előrelépni" - fogalmazott Balog Zoltán az egymásrautaltságról.

 A találkozón - ahol több végzett hallgató is bemutatta életútját - a történelmi egyházak vezetői mondtak imát és áldást, és köszöntötte a résztvevőket Ursula Mannle, a Hanns Seidel Alapítvány elnöke is.

 A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat önálló keresztény cigány szakkollégiumokból álló hálózat. A szakkollégiumokat külön-külön a történelmi egyházak tartják fenn, önálló szervezeti és működési szabályzattal, tanulmányi programmal és tanári karral rendelkeznek. A hálózat egyik alapító tagja 2011-ben a miskolci szakkollégium. Céljuk sokoldalúan képzett, szakmai munkájában magas szintre törekvő, a továbbfejlődésre nyitott, elkötelezett, cigány identitásukat is vállaló, keresztény értelmiségiek nevelése.

Forrás: MTI

Címkék