A KRSZH hallgatói és alumni találkozóról

Szombaton került sor a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos hallgatói és alumni találkozójára

hallgatói és alimni csoportkép, jobbról Orosz Atanáz püspök, balról Makkai László igazgató

Az eseményről Horváth Klaudia, a miskolci szakkollégium hallhatójának beszámolóját az alábbiakban olvashatják:

2018. január 20-án, szombaton került sor a Keresztény Roma Szakkollégiumok eddigi legmeghatározóbb eseményére, a Magyar Tudományos Akadémia adott helyet a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos Hallgatói és Alumni Találkozójának. Felemelő érzés volt ilyen magas színvonalú rendezvényen részt venni. A találkozón személyesen is felkérést kaptam arra, hogy a miskolci szakkollégium képviselőjeként bemutassam eddigi életutam és jövőbeli terveim a jelenlévőknek, köztük Miniszterelnök Úrnak is. A találkozó és az ott elhangzottak megerősítették azt, hogy igenis van értelme a Szakkollégiumok működésének, hiszen azok hozzájárulnak a felsőoktatási tanulmányaikat folytató roma és nem roma, illetve hátrányos helyzetű hallgatók támogatásához, mind szakmai, mind közösségi szinten.

Minden szakkollégiumból egy fő alumni hallgatót delegáltak, akik három perces előadásban mutatták be azt, honnan jöttek (lakóhely, családi körülmények), a szakkollégiummal való kapcsolatteremtésük körülményeit, és a szakkollégiumi közösség részévé válásának előnyeit. A miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumot képviseltem és megtisztelő volt számomra a kollégiumunk nevében felszólalni. Örömmel töltött el, hogy Miniszterelnök úr, illetve az ország előtt bemutatkozhatok, s elmondhatom a tapasztalataimat, véleményemet. Úgy érzem, személyesen is megmutathattam a roma fiatalok számára, hogy kemény munkával, igénnyel a fejlődésre és megfelelő motivációval el lehet jutni a diplomáig, és hogy a Szakkollégiumok ehhez kezet nyújtanak.

alumni hallgatók, középen Makkai atya

Decemberben és januárban egy-egy személyes találkozóra Budapestre utaztunk az alumni szakkollégistákkal, annak érdekében, hogy előre megismerjük a találkozó menetét és szakmailag is megfelelően felkészülhessünk saját előadásunkra. Ezen alkalmakon szó esett a kommunikációs és a prezentációs készségek fejlesztéséről is. Javaslatot kaptunk az általunk megfogalmazott szöveg előadásmódjára vonatkozóan, és segítséget kaptunk abban is, hogy a találkozón hogyan kell prezentálnunk gondolatainkat ahhoz, hogy annak mondanivalója valóban eljusson a célközönséghez. Felkészítésünkhöz nagyban hozzájárult az Emberi Erőforrások Minisztérium kollégáinak támogatása is. Öröm volt megismerni a minisztériumi dolgozókat, s többek között Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár asszony közvetlen személyisége is sokat jelentett a számunkra. A találkozó felkészítő időszakában még közelebb kerültem az alumni szakkollégistákhoz, személyükben nagyszerű embereket ismerhettem meg, s úgy vélem az itt kialakult pozitív, baráti kapcsolatok végigkísérnek majd életem minden további szakaszán.

jelenlegi és volt hallgatók

Köszönetet szeretnék mondani az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium minden munkatársának, jelenlegi és volt hallgatójának, hogy lehetőséget adott a számomra egy ilyen kiemelkedően fontos rendezvényen részt venni. További munkájukhoz sok sikert és kitartást kívánok!

Címkék