1Úton a gyermekre várókért

Ma, augusztus 26-án rendezték meg az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot, idén a zarándoklatot a gyermekre várókért ajánlották fel, őértük imádkoztak.

1úton zarándoklat logo

A Mária Út önkéntesei több, mint 150 különböző zarándokszakaszon szervezték meg a zarándoklatot. Az 1Úton az idei évben is túlnyúlt Magyarország határain: Ausztriában, Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken és Muravidéken is megrendezték a zarándoknapot.

A zarándoklat egy szakasza Miskolc Görömböly városrészből indul, két irányba, nyugat felé Kács, kelet felé pedig  Sajópálfala a célállomás.

Görömbölyön, a görögkatolikus templomban tartott  reggeli imádság és áldás után Szónoczki Mária vezetésével indult el a csoport az előttük álló, közel harminc kilométer megtételéhez. Évek óta hagyományos útvonalon haladnak. Az első állomás Miskolc-Hejőcsaba, majd a Miskolc-avasi templom, Kálvária kápolna, Mindszenti templom. Betérnek a  Búza téri székesegyházba, és a Deszka templom érintésével hagyják el a várost. A szirmabesenyői görögkatolikus templomban tartott pihenő után, az utolsó előtti, majdnem öt kilométeres szakasz az útvonal legimádságosabb része Sajóvámosig.

babakocsikSajópálfala határában a zarándokokat a helyi hívek fogadták és kísérték a kegytemplomba. Itt csatlakozott hozzájuk egy tucatnyi tagból álló, Szikszóról induló, szintén gyalogosan zarándokolt kis csoport is.  A zarándoklatot lezáró esti vecsernyét Atanáz püspök vezette. A zarándoklóknak idén Ferenc pápa üzenetet és áldást küldött, melyet püspök atya tolmácsolt.

Az áldás teljes szövegét a mellékletben  adjuk közre.

FÉNYKÉPEK
 

Címkék
Csatolmány