Gondolatok

Hála helyett ,,panaszverseny”

Makkai László pasztorálpszichológus atya gondolatai arról, mennyivel fontosabb lenne észrevenni életünkben mindazt, ami hálaadásra ad okot, mint panaszkodni olykor apróságokért… Elsősorban a Jóistennek kell hálát adnunk, de ne fukarkodjunk a köszönettel, hálával embertársaink felé sem.

Gyógynövények megáldása június 24-én, Keresztelő János próféta születésének ünnepén

Több görögkatolikus egyházközségben is ápolják azt a hagyományt, hogy Keresztelő Szent János születése ünnepének előestéjén a hívek elindulnak a határba, a mezőkre, a rétekre, hogy csokorba gyűjtsék Isten pazarló szeretetének jeleit, a gyógyító növényeket és virágokat. Ezeket a gyógynövényeket áldja meg a pap az ünnepi Liturgia végén, amit a hívek hazavisznek és Isten testi-lelki gyógyulást hozó erejének jeleként őriznek otthonaikban.

Pünkösd utáni idő

"A „pünkösd utáni” hetek a Szentlélek vezetésére hagyatkozást, az új kezdetet jelentik" - Atanáz püspök gondolatait adjuk közre.