Kispap-korom óta kifejezetten érdekeltek a szinoptikus (Máté, Márk, Lukács) evangéliumok és a János-evangélium bizonyos részei közötti kifejezett ellentmondások, és a lehetséges megoldások kulcsa: hogyan lehet feloldani ezeket az ellentéteket, hogy már ne legyenek többé azok?
Igaz, Jézus gyermekkorát a négy kánoni evangélium közül csak kettő tartalmazza: Máté és Lukács, de teljesen más forrásokat alapul véve teljesen más eseményeket írnak le Jézus születésével és csecsemőkorával kapcsolatban.
A Lukács-evangélium szerint Jézus születésekor az angyal a pásztorokat értesíti az örömteli eseményről, így ők az első tanúi annak. (Napkeleti bölcsekről nincs szó, sem Heródes királyról, sem csillagról.) Nyolcadnapra körülmetélik a gyermeket, negyvennaposan pedig bemutatják a templomban, mindezt Mózes törvényei szerint. (Hogy a körülmetélés hol történik, Betlehemben vagy Názáretben, nem tudjuk. Ugyanígy azt sem, hogy honnan mennek fel Jeruzsálembe a bemutatáshoz.) Utána viszont tudjuk, hogy a jeruzsálemi templomból már Názáretbe mennek haza (vö. Lk 2,39), ahol a gyermek „növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta” (Lk 2,40).
A Máté-evangélium viharosabb eseményekről, kemény megpróbáltatásokról szól: az újszülött Jézust napkeleti bölcsek látogatják meg ajándékokkal, akiket egy új, fényes csillag vezet, ugyanakkor Heródes király meg akarja öletni őt. Ezért születése után azonnal menekülnie is kell a Szent Családnak, az angyal utasítására Egyiptomba. Az evangélium nem írja, mennyi ideig tartózkodnak ott, de amikor Heródes király meghal, hazatérhetnek.
Mindezek az események, amelyeket a két evangélium más-más szemszögből beszél el, első ránézésre komoly ellentmondásnak tűnhetnek. Hogyan lehet tehát feloldani ezt az ellentmondást?
Úgy gondolom, akármilyen furcsa, de úgy, hogy Egyiptomban nagyon rövid időt, talán csak pár napot tartózkodtak. A kis Jézus születése után tehát a Szent Családnak angyali utasításra azonnal menekülnie kellett – mégpedig éjjel (vö. Mt 2,14), hiszen Szent József a parancsot álmában kapta (vö. Mt 2,13). Az út több napig tartott, főleg mivel nem pusztán a határvidékre utaztak, hanem Kairóba (kb. 450 km), hiszen itt ma is áll az a templom, amely az ő átmeneti házuk fölé épült. Találgatás ugyan, de az ellentmondás feloldásához tartozik, hogy talán itt metélhették körül a gyermeket (vö. Lk 2,21), majd pár nap múlva angyali utasításra ismét útra kellett kelniük, hogy hazatérhessenek, mert Heródes király meghalt (vö. Mt 2,19-20). Újra több napos út következett, és talán hazatérőben mutatták be a negyven napos kis Jézust a templomban. Azt azonban már biztosan tudhatjuk, hogy a sok megpróbáltatás után végre a nyugalom évei következtek, mert a jeruzsálemi bemutatás után már Názáretbe tértek haza. „Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, a városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta” (Lk 2,39-40).
Ez persze csak egy teológus fejtegetése. A legtöbb biblia-tanulmányozónak az evangélisták teológiai szempontjai a fontosabbak, vagyis az a tartalom, milyen szempontok alapján beszélik el az általuk leírt eseményeket.
Nekem is fontosak ezek is természetesen, de mivel azzal keveset foglalkozunk, hogy az evangéliumok közti feszültségeket hogyan lehetne feloldani, és történelmileg ilyen sorrendben következhettek az események, most megpróbáltam vállalkozni erre. Hiszen a Szentírás Isten üzenete az emberiséghez, amelynek – különösen Jézus életével kapcsolatban – egyetlen mondatát sem vonhatjuk kétségbe.