A bolond szerzetes

Szerzetesek

Valamelyik távoli monostorban élt egy bizonyos „bolond” szerzetes. Valójában nem volt bolond, de mások annak tartották úgy tetteiben, mint szavaiban. Egy este a monostor elöljárója (apát) magához hívta és megkérdezte, mivel telt a napja, mivel töltötte az idejét. A szerzetes így válaszolt:

       

  • Sok munkám volt, szentéletű atyám, úgy, mint a többi napon is, és ha a mindenható Isten nem segít, kicsiny erőmmel képtelen lennék megbirkózni ezekkel a munkákkal.
  • De mit csináltál, mivel foglaltad el magad? – kérdezte zavartan az apát a szerzetest.
  • Mindenek előtt – folytatta a szerzetes – két sólymot kellett őriznem, aztán két őzet kellett lefognom, és fegyelmeznem kellett két vadászebet. Emellett le kellett győznöm egy kígyót és meg kellett szelídítenem egy medvét. S ha még ez nem lett volna elég, gondoskodnom kellett egy beteg emberről.
  • Mit hordasz itt összevissza? – kérdezte ingerülten az apát – Ebben a monostorban nincsenek ilyen munkák. Most már tudom, miért mondanak egyesek bolondnak.
  • Nagyszerű, szentéletű atya, hagy tartsanak csak bolondnak. – válaszolta alázatosan a szerzetes. Ám ezek mindennapi munkák ebben a monostorban, és a te áldásoddal végzem azokat.
  • Boldog ember, tisztára megőrjítesz – fakadt ki dühösen az apát, aki nem értette, miről beszél a szerzetes. Miféle munkák ezek, s ki mondta neked, hogy így csináld?
  • Isten mondta nekem, szentéletű atya, és engedelmeskedem a parancsának. A munkák, amelyekről kérdezel a következők: a két sólyom, atyám, a két szemem, s állandóan vigyáznom kell rájuk, nehogy olyat nézzenek, ami sérti őket. A két őz a két lábam, s tartanom kellett őket, nehogy valamilyen gonosz dologba vigyenek. A két vadászeb a két kezem, amellyel csak a jót szabad tennem. A kígyó, amelyet legyőzök, és mindig le kell győznöm, a nyelvem, hogy ne beszéljen szükségtelenül és ne mérgezzen meg másokat. Végül a megszelídítendő medve a szívem, amelyben nem szabad, hogy megjelenjék a gőg és az elbizakodottság. A beteg ember pedig, akiről gondoskodnom kell, a testem, s törődnöm kell vele, nehogy az érzékiség súlyos betegségébe essék. Szentéletű atya, érted mit tettem?
  • Gyermekem, te bölcs vagy, s nem bolond, mint mondják, a legbölcsebb közöttünk. Isten áldása legyen mindig veled, segítsen ebben a jó munkában! (Nicolae Voinescu).