Hírek

csoportkép

A Görögkatolikus Metropólia közreműködésével indul útjára az új Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia

Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéshez. Fontos mérföldkő ez a szektor számára, amelyről a Magyar Turisztikai Ügynökség és a munkában részt vevő 49 szakmai szervezet, illetve 5 történelmi egyház képviselője, köztük Fülöp metropolita atya közös nyilatkozatot írtak alá és tettek közzé május 27-én Budapesten.

énekeskönyv

Liturgikusének-verseny 2021 eredményhirdetés

Az idei liturgikusének-versenyre összesen közel 90 egyéni énekes és 3 család küldte be felvételét. A rendhagyó megrendezés ellenére is sok szép éneket hallhattak zsűritagjaink. A metropóliai döntőbe végül 28 énekes jutott tovább. Az ő eredményüket tesszük most közzé, mely csatolmányként, az oldal aljára görgetve tekinthető meg.

az irotai templom

Irotai zsolozsmás napok júliusban

Dátum
Hely
Irota

Idén nyáron is bekapcsolódhat egyházunk szüntelen imájába minden zsolozsmát szerető ember Irotán

diákok

Tudásolimpia - döntő 2021

A Görögkatolikus Tudásolimpia tanulmányi verseny döntő fordulóján nyolc majdnem száz diák mérte össze tantárgyi tudását pénteken

Ternyák Csaba, Orosz Atanáz, Szebik Imre, Barna Sándor

Ökumenikus imaest Miskolcon

Pünkösd előtt, május 20-án, ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartottak a történelmi egyházak képviselői a Miskolc-Avasi Református templomban