Hírek

a kiállításon

Megnyílt az Orcád világossága görögkatolikus egyházművészeti kiállítás

Ünnepélyes keretek között nyílt meg a Pesti Vigadó dísztermében az 5 2. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti megrendezése alkalmából készített hármas időszaki kiállítás, mely a Katolikus Karitász tevékenysége előtt tisztelgő, és az 1938-as budapesti kongresszusnak emléket állító kiállítás mellett a magyarországi görögkatolikus egyház művészetét bemutató tárlatból áll.

csoportkép

Napló a 22+ Zarándoklatról

Immár ötödik alkalommal keltek útra azon fiatal felnőttek, akik a nyár közepén, július 15-e és 17-e között lelkileg töltekezni vágytak.

templomszentelés

Templommegáldás Zemplénagárdon

Az egyházmegye egyik legrégebbi temploma újult meg Zemplénagárdon. Atanáz püspök augusztus 1-jén áldotta meg a felújított Istennek szentelt hajlékot.

kereszt, diszkosz

Kereszt és szenteltvíz

A mai naptól kezdve újból böjti időszakba lépünk, az Istenszülő elhunytát megelőző böjti időszakba, melynek első napján a Szent Kereszt körülhordozásáról is megemlékezünk.

Obbágy Miklós

Elhunyt Obbágy Miklós áldozópap

Obbágy Miklós áldozópap 2021. július 30-án, életének 90., papi szolgálatának 66. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.